Accessibility Tools

Figyelem! Az iskolakezdési támogatáshoz szükséges kérelmek megtalálhatók a Nyomtatványok menüpont alatt! KATT IDE!
Toggle Bar

 

Tard Község honlapja

Keresztút végzése

2016. február 12-én Cursillós imacsoport

2016. február 19-én Rózsafűzér társulati tagok

2016. február 26-án Karitasz-tagok

2016. március 04-én iskolás gyerekek, ifjúság

2016. március 11-én Rózsafűzér társulati tagok

2016. március 18-án Egyházképviselő testületi tagok

Minden alkalommal a kezdés 17:00-kor a templomban, utolsó alkalommal pedig a temető körül.

Lelkigyakorlat: 2016. 03.14-15. Egyházközségünkben.

Advent

Krisztus Király ünnepével búcsúztunk az idei évtől. Ugyanis az egyházi év Krisztus Király ünnepével véget ért. Ez alkalommal a Caritas Erzsébet kenyeret osztogatott a szentmise után, amiket az Atya a szentmise keretén belül megáldott. Advent első vasárnapjával megkezdődött ez Egyházi Újév. Advent (jelentése: „eljövetel”) a várakozás időszaka, várakozás a Megváltó megszületésére, aki megszabadít minket bűneinktől. Liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. A harmadik vasárnapon, örömvasárnapon az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Adventkor a 19 – 20 század óta szokás koszorút készíteni. Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, öröm, szeretet. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak: Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit); zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény); Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya); Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet). Tardon is minden adventi vasárnapon meggyújtunk egy gyertyát, de nem csak a templomban, hanem a Faluház előtt is. Öröm volt látni, hogy fiatal és idős egyaránt körbe állja az adventi koszorút. Advent első vasárnapján az óvodások kis műsorát láthattuk gyertyagyújtáskor, amely után az önkormányzat gyümölccsel, forró teával és forralt borral vendégelte meg az egybegyűlteket. A második vasárnapon a szentmise után Mikulás csomagot kaptak a gyermekek a templomban Levente atyától. A Faluház előtt fiatalok zenéjét hallhattuk gitáron és fuvolán, miután Polgármester Úr a második gyertyát is meggyújtotta. A gyermekeknek szaloncukrot osztogattak. Lelkünket a gyertyaláng, testünket pedig a meleg tea vagy a forralt bor melegítette.

advent1advent3advent2

Aktuális hírek

Az elmúlt hétvégén (09.26-án) rendezték meg az Ars Sacra - nyitott templomok napját, melyhez a Szent Péter és Pál templom is csatlakozott. Nagyon jó volt látni, hogy az esős idő ellenére is sokan részt vettek a rendezvényen. A Caritas tagok kézműves foglalkozást tartottak a gyerekeknek: rózsafüzért készíthettek, egyházi témájú képeket színezhettek, termésből képeket alkothattak, 3d papírtemplomot építhettek, továbbá aszfaltrajzokkal díszíthették a templom előtti teret. Lehetőség volt megtekinteni az egyházközség régi miseruháit, és régi egyházi könyvek is ki voltak állítva, köztük egy faborítású kötet is a 16.századból..

A bátrabbak felmehetek a templom tornyába is, ahol közelről szemlélhették meg a haragot.

Este 17 órától Mózer Attila nyújtott felejthetetlen hangversenyt templomunkban, amit időközönként Korpás Zoltán verses előadása váltott fel.

Az esti áhítatot a szentmise követte, majd 20 órától a szentségimádás következett, ami éjfélig tartott. A rengeteg égő mécses gyönyörűen tündökölt a templomban.

            Vasárnap délután (09. 27.) volt a pap pince megáldása, utána a község híveit vendégül látták a helyszínen bográcsozás és borkóstolás keretében.

            A Caritas ruhagyűjtést szervez: a jó állapotú, tiszta, vasalt ruhákat minden hétfőn 16 és 18 óra között le lehet adni a Caritas házban. A ruhák iránt érdeklődők is ugyan ebben az időpontban jelentkezhetnek. Kérjük a híveket, hogy aki tud az segítsen!

Nyitott Templomok Napja

{aridoc engine="google"}images/nyitotttemplom2015.pdf{/aridoc}

A Szervita Harmadrend új tagjainak fogadalom tétele

Július 19-én volt templomunkban a Szervita Harmadrend új tagjainak a fogadalom tétele a szentmise keretén belül.

A Szervita Világi Rendet Falconieri Szent Julianna alapította, és a jelszavuk Mária által Jézushoz. A Szervita Világi Renden belül 7 közösség működik Magyarországon, közülük az egyik Mezőkövesden. Tagjaiból egyházközségünkben is szép számmal vannak. Két új taggal bővült most ez a közösség. Nagyon megható volt amikor a rend tagjai a közösség elé állva az új tagokat: Dusza Miklósnét és Fekete Józsefnét, miután elmondták a fogadalmukat, fehér szegfűvel köszöntötték.

Imádkozunk értük, hogy amit vállaltak azt meg is tudják valósítani.

11760041 1027214683963159 4110337939589354325 n11027491 1027214677296493 8585853069862244624 n

11143177 1027214710629823 5319477325853716938 n11696024 1027214703963157 1338129912603230606 n