Accessibility Tools

 

Tard Község honlapja

KÖZLEMÉNY

 

Tard község önkormányzatának képviselő testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV törvény szellemében szervezi meg a helyi közszolgáltatások köré tartozó feladatait, többek között a HELYI KÖZUTAK ÉS KÖZTERÜLETEK FENNTARTÁSÁT, valamint a TELEPÜLÉS FEJLESZTÉST.

Gál János polgármester az Észak-magyarországi Operatív Program Kisléptékű településfejlesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére meghirdetett ÉMOP-3.1.3-11 azonosító számú pályázati felhívás keretein belül a Rózsa Ferenc út felújítása Tardon címmel az önkormányzat nevében benyújtotta pályázatát.

A fejlesztéssel érintett településrészen a falu lakosságának közel ¼-e él. A fejlesztendő Rózsa Ferenc utca az országos közúttal párhuzamosan fut a településen. Az országos közút állapota miatt a települést ismerők a Rózsa Ferenc utcát használják elkerülő útként, ami jelentős forgalom növekedést okoz, a megnövekedett forgalom pedig az útburkolat fokozott romlását idézi elő.

A burkolat felülete töredezett, kátyús, az aszfaltos felület vízáteresztő, ami rohamos burkolatromlást idéz elő. a földpadka és a vízelvezető árok is rendezésre szorul.

A fejlesztés keretében a Rózsa Ferenc út 3,5 m meglévő útpálya szélesség 5 m-re nő, új aszfaltréteget kap és ezzel teljes egészében megújul. A vízelvezető árok rendezése is megtörténik az árokban lévő fölösleges föld kitakarításával.

Tard község Önkormányzatának hosszú távú célja a Rózsa Ferenc utcában illetve a településen lakók életminőségének javítása, a településen vendégként tartózkodó magánszálláshely igénybevevők által az idegenforgalom növekedésének elősegítése.

A projekt megvalósulásának tervezett időpontja: 2012. 12. 31.

A projekt összköltsége: 54 108 571.- Ft. Támogatás mértéke : 51 403 142.- Ft

Támogatás intenzitása: 94,99999%

Egyházi hírek 2012. február 20-2012. február 26.

 

Vasárnap

Február 19.

 

1130

Évközi 7. vasárnap

Nm. + Galambos Bálint évfordulós

Hétfő

Február 20.

 

 

 

Nincs szentmise!

Kedd

Február 21.

 

1700

Nm. + Dusza József, Dusza Mária és szüleik

Szerda

Február 22.

 

 

Hamvazószerda

Nincs szentmise!

Csütörtök

Február 23.

 

1700

 

Nm. + Stefán Béla édesapáért és szüleiért

Péntek

Február 24.

 

730

Szent Mátyás apostol

Nm. + Novák Miklós, Vajda Margit

Szombat

Február 25.

 

1700

 

Nm. + Baranyi József, Molnár Julianna és két gyermekük

Vasárnap

Február 26.

 

1130

Nagyböjt 1. vasárnapja

Gál Miklós édasapáért és élő hozzátartozóiért


  • Február 22-én, hamvazó szerdán, nagyböjt kezdetén, szigorú böjti nap lesz: háromszor lehet étkezni és egyszer szabad csak jól lakni, valamint a húsevéstől is tartózkodnunk kell (14-60 éves korig).

  • Nagyböjt péntekjein, a 17:00-kor kezdődő keresztúti ájtatosságot tartunk.

Linczenbold Levente plébános

 

Figyelem! Pályázat!

 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2012. évi pályázatai

eut

 

Az Erzsébet-utalvány kibocsátására a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, míg forgalmazására az egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. jogosult.

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag állami közfeladat ellátására, közjóra fordítható. A Kormány döntése szerint útjára indul az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés új rendszere.

Az Erzsébet-program keretében, első lépésként 2 milliárd forint értékben pályázatot hirdetünk meg szociálisan hátrányos helyzetűek részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítésére. Így a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a nagycsaládosok illetve a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók támogatásban részesülhetnek üdülési szolgáltatás formájában, amelyet állami tulajdonban lévő üdülőkben vehetnek igénybe a szociálisan rászorulók.

A pályázati kiírás már megtekinthető a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján, a kérelem benyújtásához szükséges adatlap január 16-tól február 29-ig nyújtható be.

"Feltöltődés"
Nyugdíjasok részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

"Élmény együtt"
Nagycsaládosok részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap
Munkáltatói igazolás
Nyilatkozat a család egy főre jutó havi nettó jövedelméről
Pótlap (amennyiben háromnál több gyermekkel pályázik)

"Vár a pihenés"
Fogyatékossággal élő személyek részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

"Pihenő gondoskodás"
Szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézmények munkavállalói részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap
Munkáltatói igazolás
1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet
a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények
szakmai feladatairól és működésük feltételeiről

15/1998. (IV. 30.) NM rendelet
a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények,
valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről

Amennyiben további kérdése van,
kérjük, forduljon Telefonos ügyfélszolgálatunkhoz az alábbi telefonszámon,
munkanapokon 8 és 16 óra között:
06 1 371 32 42

Forrás, és további információ: http://www.mnua.hu/palyazat_temp.php?id=vege

VII. TARDI HURKAFESZTIVÁL 2012.02.11.

Információk!!!

 

Értesítjük leendő vendégeinket, hogy a fesztivál területén önkéntes véradást szervezünk, és várjuk a véradókat!

A szervezők értesítik a versenyzőket, hogy a kóstoláshoz szükséges mennyiségen túl a Kistermelőkről szóló 52/2010. sz. FVM rendelet alapján az árusítást nem tudják engedélyezni. Kérik szíves megértésüket.

További információk itt!